
32 HETES BŐSÉGKÓD ÖNMEGVALÓSÍTÓ PROGRAM, HOGY MEGTANULJ ELENGEDNI, MEGBOCSÁTANI ÉS DÖNTENI!

Nagy Ida Aliz
32 HÉT ALATT TÁMOGATNI SZERETNÉLEK ABBAN, HOGY MEGSZŰNJÖN
Eltudod képzelni, milyen lenne az életed, ha megszűnne, hogy

és nem kellene attól tartanod, hogy

MOST ITT EGY MEGOLDÁS, AMIVEL

és ezzel olyan életet élhetsz, amiben

A 32 HETES BŐSÉGKÓD ÖNMEGVALÓSÍTÓ PROGRAM KERETÉN BELÜL ALIZ MOSTANTÓL SEGÍTENI FOG, HOGY LEGYEN EGY LELKI BLOKKOLDÓ MENTOROD ÉS EGY TÁMOGATÓ KÖZÖSSÉG, AKIKKEL EGYÜTT HALADVA HÉTRŐL HÉTRE FEJLŐDHESZT!
32 hét, 32 gyakorlat, mellyel átalakítod bőségessé és szeretetteljessé az életed!
„Andarán kívül, máshol is jelen vagyok egy közösségi csoportban és érzem a különbséget. Kb 100 e-mail addig amig az ajánlott tárgyat, CD-t stb meg nem vásárolom. Nekem már lelki terror, bűntudat mert nem tudok lépést tartani a tanulni valókkal, de megveszem, mert muszájnak érzem.
Aliznál viszont nem érzem, hogy muszáj vásárolnom, mégis annyi mindent nyújt így is.
Köszönök mindent, amit tudásban és ásványokban kapok tőled!”
Ignáczné Anna
Olvasd el egy pár tagunk blokkoldásról szóló tapasztalatait!
„Boldog és hálás vagyok, mert megkaptam az első fizetésemet, befizettem az adóját is. Rögtön megjutalmaztam magam egy nagy adag fagyival, és egy frizurával. Ezzel egy nagy álmom valósult még. A következő álmom is útban van, de erről csak akkor írok, ha már túl éltem. Annyit elárulok, hogy a legnagyobb félelmem fogom legyőzni általa. Eddig mindig önzetlenül adtam és adtam, most én kapok és kapok, és ez nagyon jó. Egy álom a kívánság listákról kipipálva. Ez a 21 napos önmegvalósítási program eredményei. Szívből köszönöm nektek ezt a sok önfeláldozó munkát. „
„Halasan köszönöm a csodás 21 napos programot. Teljesen másképp látom mar a dolgokat és sokkal boldogabb vagyok. Most jöttem rá igazan, hogy teljesen az önsajnálatban voltam. (Engem nem szeret senki, mindenki becsap) A 21 napos program, teljesen új embere tett, amit hálásan köszönök nektek, a sok fáradságotokért és önzetlen szeretetekért.”
„Becsületesen végig mentem a 21 napon. Leírhatatlan , felülmúlhatatlan érzésű világot éltem át. Namaste! Sikerült kijavítani a régi sérelmeket. Azóta is sok ismerősömnek mesélek erről, hogy ők is meg tudják gyógyítani a lelküket valamint jobban megismerjék önmagukat. Hála és köszönet mindenért.”
„Hihetetlen odaadó bölcsesség, ez a hatalmas munka boldogan hálával köszönöm.”
„Már látom az alagút végét, amit megnyitottál előlem….örök hálám érte! Szeretnék köszönetet mondani ezért a csodáért amit kaptam Tőled az utóbbi napokban!”
Edit Lamacky

MI AZ A BŐSÉGKÓD ÖNMEGVALÓSÍTÓ PROGRAM?
Egy 7 hónapos online program, mely alatt minden hétfőn kapni fogsz egy gyakorlatot, melyre egy egész heted van elvégezni!
A gyakorlatok által megtanulsz megbocsátani és a múlt fájdalmát elengeded. Az ősöktől hozott előnytelen generációs mintákat pedig leteszed, hogy a saját sorsod éld! Kijössz a megrekedt helyzetből és elkezd minden jóra fordulni!
32 hét alatt, 32 olyan feladatod lesz, mely nem lesz időigényes, még is meg fogja szüntetni az önbizalomhiányod és szeretetteljessé teszi önmagaddal és másokkal a kapcsolatod! Elkezded értékelni magad és egyre értékesebb életet fogsz élni! Szó szerint pénzmágnessé fogsz válni!
Előre szólók, hogy lesznek feladatok, amiket imádni fogsz és bizony lesznek olyanok is, amik nem lesznek komfortosak. Nos az utóbbi lesz az, ami megváltoztatja az életed!
Minden feladat tesztelve van, ez a második önmegvalósító program. Az elsőt több, mint 500-an végezték el és megírták, hogy szeretnék újra is 😊
Dönts önmagad mellett, jelentkezz és bekerülsz az önmegvalósítók zárt csoportjába a Facebookon, így nem csak a gyakorlatokat kapod meg, hanem folyamatosan kérdezhetsz és megoszthatod a tapasztalataid, sikereid.
Csak rajtad múlik, hogy marad minden a régiben és sóvárogsz egy jobb élet felé vagy csatlakozol és tudatosan változtatsz!
Egy ilyen önismereti utat a bátrabbak fogják választani, mert tudják, hogy a lelki blokkoldások és gyakorlatok hatására át fog alakulni az életük!
Légy bátor, jelentkezz és tartozz egy szűk körű, támogató közösséghez!
Ki az a Nagy Ida Aliz?
Az Andara közösség megálmodója és megalapítója, mely 16 ezer tudatos, spirituális és ásványokat kedvelő emberek csoportja!
Programozott ásványszettek specialistaként, tisztítja, energetizálja a kristályokat, majd olyan információt tesz az ásványokba, melyek ettől lelki blokkoldó hatásúak lesznek.
Lelkiblokkoldó meditációkat tart, melyekben megjelennek zen gyakorlatok, energiagyógyászat és a Felsőbb énnel való kapcsolódás támogatása. Esetenként még Angyali energiákhoz is segíti a kapcsolódást.
Tréningeken és táborokban atlantiszi kristálygyógyászatot tanít és ásványterápiát.
Az Andara egy olyan kristály, mely 70 féle ásványt tartalmat, erről a különleges kristályról kapta a nevét a közösség és az Ásványszalon is.
Prananadi Mesteri szinten van, elvégezte a Kristályakadémiát, Intergrál pszichológiát tanul.
Acces Bar fejkezelési technikát is elsajátította.
2 éve vipassana meditáció gyakorló. 4 éve gyakorolja a zent. 8 éve szorgos tanítványa Kabbala mesterének, ezért a születési dátum neki egy képlet, melyet megfejt és elmondja miért születtél le ebben az életben.
Ezen kívül sámán dobol és révülés útján is tud lelki blokkoldásokat végezni. Imádja az Angyal és csakratant. Tanulmányozta a tibeti és lemúriai kristálygyógyászatot. De a 12 atlantiszi kristályhoz és kristály koponyákhoz érez legerősebben vonzódást. Ismeri a mantrák gyógyító erejét.
Mesterétől isteni energiával való gyógyítást tanul, mely tudás, megjelenik a meditációiban is.
Tanításához vallástól függetlenül lehet csatlakozni! Nem keresztény vallású, de óriási az Istenbe vetett hite és hisz abban, hogy minden emberben jelen van az isteni. A meditációkban éppen ezért segít csatlakozni a forráshoz, az istenihez.
Most 36 éves lesz és 6 éve csak a közösségének él, közösségében él!
Küldetésének érzi, hogy aki bizalmat ad neki, őt elvezesse az életfeladatához, mert ő nagyon fiatalon megtalálta. Önmegvalósító életet él, mert a rengeteg lelki traumát, mely érte, feldolgozta tanulmányai segítségével és saját kifejlesztett módszerével!
Mottója, hogy merj bízni, hinni és szeretni! És életed kiteljesedik!

MI VÁR RÁD A BŐSÉGKÓD ÖNMEGVALÓSÍTÓ PROGRAMBAN?
A fantasztikus önmegvalósító emberek és magas rezgésen kívül, még

zárt faceboook csoport, hogy kérdezhess

32 gyakorlat, hetente csak 1

Belsőgyermek meditáció, hogy meggyógyuljon a benned lévő kicsi (kisgyermek, aki sérült)
Belső gyermek meditáció (Értéke: 3900 Ft)
Kisgyerekként több megbántás is ért, ami addig ismétlődik felnőttként, míg fel nem dolgozod. Oda kell visszamenni, ahol a sérülés történt és a benned lévő kicsit (sérült gyermeket) megvigasztalni, hogy felnőhessen és ne érjék újra és újra bántások!

Kapcsolatjavító lelki blokkoldás
Kapcsolatjavító lelki blokkoldás anyával és apával (Értéke: 3900 Ft)
Kapcsolatjavító lelki blokkoldás volt társsal (Értéke: 3900 Ft)
Kapcsolatjavító lelki blokkoldás azokkal, akik megbántottak (Értéke: 3900 Ft)
Mindhárom hanganyag azt a célt szolgálja, hogy minden előző és ezéleti karmikus kötödés és megbántás okozta negatív rezgések megszűnjenek. Az ígéreteidet visszavond, mert kötést hoztak létre. Nem elengeded azt, akivel csinálod, hanem a vele kapcsolatos lehúzó érzéseket engeded el, hogyha rágondolsz, az szeretetteljes legyen!
Miért jó ehhez a közösséghez tartozni?

TÉNYLEG JÓ LESZ? NEKED IS SEGÍTENI FOG?
A meditációk, lelki blokkoldások és az az egyedi technika, amikor a Felsőbb éneddel segítek csatlakozni és kérünk oldást, tisztítást köztudottan működik! Már több, mint 5 éve tartok ilyen jellegű képzéseket és ingyenes élő adásokat, mely során több ezer pozitív tapasztalat született!
Még is, ha te úgy érzed 3 hónapos tagság után, hogy egyik gyakorlat sem segített neked, pedig becsületesen végig csináltad őket, csak írásban jelezd és kérdés nélkül visszautalom a havi díj értékét.
Kockázatmentesen tudd megtapasztalni az erejét egy szűk zárt közösségnek, akik együtt fejlődnek.
MIT KELL TENNED, HOGY RÉSZT VEGYÉL A 32 HETES BŐSÉGKÓD ÖNMEGVALÓSÍTÓ PROGRAMON?
Egyszerű! Csupán 3 lépés!
1. Hozz egy döntést, hogy szeretetteljessé, bőségessé és egészségessé változtatod az életed! De tényleg! Határozd el magad, hogy mostantól nem maradjon minden a régiben!
Ez az egy életed van, megérdemled a jólétet!
2. Csatlakozz az Andara Önmegvalósító csapatához! Add le lejjebb a jelentkezésed!
3. Bankkártyával egyenlítsd ki a jelképes díjat, hogy az energia csere meglegyen!
Értéke: 4999 Ft helyett 1990 Ft/hó!
Felmerülhet benned a kérdés, hogyha ilyen alacsony a díja miért nincs ingyen, hiszen csak 1990 Ft.
Nos, azért mert hiszek abba, hogy amibe energiát teszel, oda irányul a figyelmed, ami szintén energia. Az energia hatására pedig növekedésnek indul az, amire figyelsz!
IGEN,
kipróbálom, mert nincs veszíteni valóm. Ahhoz, hogy más eredményt kapjak, ahhoz mást kell, hogy cselekedjek!
Ha ugyanazt azt csinálom, mint eddig, nem lesz lényeges változás!
Jólétet akarok teremteni és átélni az önmegvalósítás örömét! Csatlakozom az ország egyetlen pszichológia alapokra felépített önmegvalósító programjához!
Sajnálom, ennek a lehetőségnek vége!
Segítség a Simple Pay bankkártyás fizetéshez
Minden kérdésedet megválaszolom!
Kattints arra amire kíváncsi vagy!
Ha neked nem működne az ásvány az ellentmondana minden spirituális és fizikai törvényszerűségnek. De ha mégis így lenne, akkor élhetsz a Hatásgaranciánkkal, melynek lényege, hogy ha 3 hónap után sem érzed a hatását, akkor visszaküldheted, és mi kérdés nélkül visszafizetjük neked a teljes vételárat. Így kockázatmentesen próbálhatod ki az ásványokat.
Természetesen! Ahogy a törvény is meghatározza, ha 14 napon belül visszaküldöd az ásványokat, akkor mi kérdés nélkül, max. 8 napon belül visszautaljuk neked a teljes vételárat.
A legtökéletesebb megoldás, ha olyan helyre teszed, ahol éri nap- vagy holdfény.
Ebben az akcióban ingyenes a kiszállítás! Egyébként a szállítási és csomagolási díja egységesen 1.900 Ft lenne. Ez tartalmazza a háztól házig szállítás árát, az e-mail és SMS értesítést, valamint attól sem lesz több a szállítás díja ha utánvéttel akarsz a futárnak fizetni.
Tudsz fizetni a futárnak készpénzben. Ez a legegyszerűbb és leggyorsabb módja annak, hogy megkapd a csomagot. Így nem kell az utalással foglalkoznod. A futárnak készpénzben és bankkártyával is tudsz fizetni.
Természetesen, ha neked úgy kényelmes, akkor fizethetsz banki átutalással vagy PayPal-al is.
Banki átutalásnál a megrendelés visszaigazoló e-mailben kapott számlaszámra tudsz utalni. A közleménybe pedig írd be a rendelésed számát. (Ezt is az e-mailben fogod megkapni.)
Korábban volt szerződésünk a Postával, de nagyon sok volt rájuk a panasz. Rengeteg csomag eltűnt vagy sérülten érkezett meg. Előfordult, hogy kézbesítés nélkül jöttek vissza. Ráadásul a Postánál az utánvétes küldemények ára bőven 1.500 Ft felett van. Ennél sokkal olcsóbb a Transoflex futárszolgálat és csak minimálisan kerül többe, mint egy elsőbbségi ajánlott küldemény. Így viszont biztos, hogy épségben és időben ér oda hozzád a csomag.
A rendelésedet a GLS futár fogja vinni, akitől kapni fogsz erről emailben értesítést. Ha egy konkrét napon tudod csak át venni, akkor kérlek ad meg a kiszállítás napját, amikor a rendelésed leadod és akkor figyelünk rá, hogy aznap kapd meg!
Miután magadhoz vetted és az aurádban van, elkezd rajtad dolgozni, rezgésedet átalakítani, hogy a kapott információ megvalósuljon. Programja lehetővé tenné, hogy oda add másnak, és neki segítsen. Én mégis azt tanácsolom, hogy amit elkezdtél Te használni az maradjon nálad, legyen személyes tárgyad.
A programozás azt jelenti, hogy egy konkrét cél elérése érdekében, egy konkrét információt kap az ásvány, melyet ezután folyton megújulva sugároz ki magából úgy, hogy a környezetéből nem vesz fel más információt. A programozott ásványokat később ezért nem szükséges tisztítani!
A programozás akkor a leghatékonyabb, ha az ásvány eredeti hatásai is segítik a programozással kapott cél elérését. Az általunk programozott ásványok ősprogramja -azaz eredeti hatása- mindig harmonizál a programozással.
